Vasárnap a 2004-es csapatunk az ürömi Mészöly Focisuli ellen két korosztályos csapata ellen játszott két mérkőzést.
Az első meccset nagyon vártam, mert kíváncsi voltam, hogy egy köztudottan jó csapat ellen az elmúlt időszak jó játékát meg tudjuk-e ismételni.
Mérkőzések:
Pilisvörösvár- Mészöly 2004 2-6 Szakszi, Olivér
A meccset tíz percig uraltuk és 2-0-ra elhúztunk, de sajnos ezután 20 percig sorra kihagytuk a nagyobbnál nagyobb helyzeteket. A játékunkra ezután a kapkodás, a megilletődöttség és a "nemtudatosság" volt jellemző. A cseleket és a passzokat rossz időben és rossz helyre adtuk,illetve csináltuk meg.
Az utolsó pár percben már minden gyereknek játéklehetőséget adtam, ekkor már az egy cserével (mi néggyel) felálló ellenfelünk sokkal jobb volt a mezőnyben.
Azonban semelyik játékosomat nem tudom elmarasztalni, mert ők mindent megtettek a csapatért. Az ellenfél győzelme megérdemelt volt és ilyen helyzetkihasználás és védekezési hibák után mi megérdemeltük a vereséget, de különösebb jelentősége nincs a dolognak, hanem minden egyes hibából tanulnunk kell.
Még egy örömteli dolog van az eredményben a néhány mészölyös győzelemért remegő
"kimondottan szimpatikus" Szülő megnyugodhatott, mert legyőztek minket.
Pilisvörövár- Mészöly 2005 8-1 Oli 2, Andris Apolka Szakszi 3, Kondi
A második meccsen a fiatalabb csapat ellen sem játszottunk igazán jól, ugyanazokat a hibákat elkövettük ezen a meccsen is.
Egyéni értékelés:
Máté: a labdamegjátszásaiba sok hiba csúszott, sok labdát céltalanul felrúgott, de a védéseivel nem volt probléma, azonban a meccsek között nagyon fegyelmezetlen, mert nem figyel oda a beszélgetésekkor, ha éppen oda jön egyáltalán
Bálint: első bajnoki mérkőzésein mégcsak kevesebb játéklehetőséget kapott, de amiket védett az engem bizakodásra, a labdákat nem középre üsse ki, ha nem tudja megfogni, hanem oldalra. Bátrabb, gyorsabb és határozottabb labdamegjátszás szükséges és főleg a szélére passzolja ki!!
Kondi: lassabban játszott és a gondolkodása is jóval lassabb volt a szokásosnál, csatárként óriási helyzeteket nem tudott kihasználni.
Apolka: a védekezési hibáit megbeszéltük, de a játéka sem volt most olyan bátor, hanem nagyon kapkodott és pontatlan volt. Nagyon sok labdát eladott.
Szakszi: tulajdonképpen ő vitte aznap a csapatot, picit úgy éreztem mintha túlságosan egyedül lenne a pályán
Olivér: sokkal gyorsabb gondolkodást, cselt és passzt várnék tőle, a védőmunkáját még csiszolni kell
Andris: ő volt még az, aki majdnem kihozta a játékából, amit tud: védőként is sok biztató dolgot láttunk tőle
Gyurika: sajnos támadóként a helyezkedési hibák nagyon feltűnőek, hiszen sem bedobáskor (a pálya közepéről a szélére futva) sem szögletkor (távolabbról a kapus, kapu elér érkezve) nem tette a dolgát. Viszont küzdött és volt néhány szép megoldása is.
Levi:az akarata és a nagyon jó hozzáállása sokat nyom a teljesítményén, de a fejét többször is felemelhetné
Köszönöm minden gyermek játékát és a Szülők lelkes biztatását!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése